Thursday, December 18, 2014

Időzavar

"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne. Egy álló óra is pontos napjában kétszer."
(Paulo Coelho)


"Milyen ma az idő odakint?" - kérdeztem, és közben fel sem néztem. Egész nap ki sem dugtam az orrom a monitorból és tulajdonképpen azt sem tudtam, milyen napszak van, mert a gép órája elromlott. Hát igen, ilyen a magamfajta munkamániások élete. Az ablak felé sandítottam, de nem lettem okosabb, mert a redőny le volt húzva, és semmiféle fény nem szűrődött be mellette. Pontosabban, abból ami mellette beszűrődött, lehetett volna éppen fényes  nappal, vagy akár az éjszaka közepe is.
A falióránk már  két hete megállt egyszer hat óra tizenkettő perc negyvenhét másodperckor, és azóta ugyanezt az időpontot mutatta. Ki tudja, hogy reggel, vagy délután. Az elemben lehetett még valamennyi erő, mert a másodpercmutató időnként egy picit megrezdült.
Ránéztem. Ő most jött be odakintről. A ruházatából megpróbáltam rájönni, hogy milyen idő lehet. Ebben az évszakban - tényleg, mi is van most? - bármi előfordulhat. A ruházata megvizsgálásától sem lettem okosabb. A farmer és a póló fölé akár fölhúzhatott akár egy télikabátot is, amit az előbb letehetett a fogasra a bejáratnál.
Nagy kerek szemeit rám meresztve válaszolt:
"Olyan semmilyen."
Na jó, - gondoltam, - ha te nem mondod meg nekem, akkor kitalálom magam.
Megnyitottam egy újabb böngészőablakot és az időjárásos oldalra kattintottam. Ez mindig meg szokta oldani a helyzetet és egy pillanat alatt kiokosodom. Most nem működött. Hosszas homokórázás után azt írta, nincs adat.
Megpróbáltam egy másikat, majd egy harmadikat. Az eredmény mindenütt ugyanez volt.
"Hány óra van?" - kérdeztem kissé idegesen, és a képernyő sarkába pillantottam. A kis óra hat óra tizenkettőt mutatott. Ő megnézte a karóráját és úgy válaszolt.
"Hat óra tizenkettő. Miért?"
Mióta hord karórát? Nem is tudtam, hogy van neki. Mindegy. 
Felálltam, és az ablakhoz siettem. Meg kellett tudnom, milyen az idő! A redőny zsinórja után kaptam sietve. Nem engedett. Erősebben próbáltam, de úgy sem ment. Valamiért beragadt. Mindegy, akkor kimegyek az ajtón és kinézek. Út közben még egyszer megkérdeztem tőle, ahogy ott ült a fotel kartámláján, arcán sejtelmes mosollyal, hogy azt még a Mona Lisa is megirígyelné.
"Mégis, milyen idő van odakint?"
"Mondom, olyan semmilyen!" - vágta rá széles mosollyal, miközben az ajtóig elértem. A fogason ott lógott a kabátja, de ez még nem bizonyíték a hidegre. 
"De mégis, süt a nap?"
"Nem."
Közben a kulcsot kerestem. Mindig ide szoktam rakni a kiasasztalra, de most nem volt itt.
"Akkor esik?"
"Nem, nem is esik." - mondta, és hangjából éreztem, hogy mulatságosnak tartja zavaromat.
"Ezek szerint csak borult az ég..."
"Nem, nem is borult." - és mondata végén halkan kuncogott.
"Ilyen nincs. Ha nem süt a nap és nem is esik az eső, akkor csak simán borult lehet az ég. Felhők vannak rajta."
"Nem, ez sem igaz. Mondom, hogy semmilyen az idő.
"Hogyhogy semmilyen? Az idő az mindig valamilyen. Olyan nincs, hogy semmilyen." - csattantam fel, immáron a kabátom zsebeiben kutatva a kulcsom után. Aztán felocsúdtam. Ha nem süt a nap és nem is esik, de még csak nem is borult az ég - akkor csak egyetlen lehetőség maradt. - "Éjszaka van?" - kérdeztem hitetlenkedve.
Ezen felkacagott. Mit kacagott, kinevetett! Harsányan, szinte pökhendien.
"Hat óra tizenkettőkor?" - kérdezte két röhögőroham között.
Meglett a kulcsom. Közben most már teljesen zaklatott voltam. Nem süt, nem esik, nem felhős, nem éjszaka.
"Hideg van?" - kérdeztem, de ez már csak próbálkozás volt.
"Nem, az sem." - mondta, még mindig vihogva, mint egy fakutya. - "Mondom, hogy semmilyen." - mondta, és most abbahagyta a nevetést. A szeme sem nevetett. Kicsit meg is ijedtem, mert úgy nézett rám, ahogy én néznék egy elmebetegre.
"Akkor meleg sincs..?" - próbálkoztam, miközben az ajtóhoz léptem a kulccsal, és ő is elindult felém. Valahogy ijesztő volt az egész. Úgy éreztem, hamarabb kell kinyitnom az ajtót, mint ahogy ő odaér.
"Akkor pedig langyos a hőmérséklet."
"Az sem!" - vágta rá, és hangja hirtelen megváltozott. Már nem az ő hangja volt, hanem valaki másé. Ezt nem tudtam hirtelen feldolgozni. Valaki más felvette az ő alakját? És eddig ilyen jól utánozta, most pedig átváltott színt vallóba?
"Márpedig ha se nem meleg, se nem hideg, akkor lan..." - mondtam mindentudóan, de ő közbevágott, immáron egy idegen hangján.
"SEMMILYEN!"
Az ajtó szerencsére kinyílt, és én kiléptem. Ekkor ért az igazi meglepetés. Odakint tényleg "semmilyen" volt az időjárás. Az égen két pillanat alatt felvillant a Nap, aztán gyorsan felhők szaladtak egy negyed századmásodpercig, valami hullott is, de nem ért földet, aztán minden elhalványult és kiíródott nagy betűkkel: "NINCS ADAT".
Se nem fújt a szél, se nem volt szélcsend, de szellőt sem éreztem. A levegő nem volt sem metszően jeges, sem égetően forró, és langyos sem. Lehet, hogy nem volt levegő? Nem párás és nem is száraz...
Az égen nem voltak felhők és nem volt sem nap, sem csillagok. 
Nem volt ég. 
Nem volt semmi.
Csak ez a felirat.
Ez talán a Nirvána? - hitetlenkedtem. De annak elég bizarr.
Hátranéztem, és az ajtóban ott láttam őt. De ő sem ő volt. Az ismerős, játékos hang helyén az előbb már megmutatkozott a hideg és rideg, teljesen ismeretlen hang, egy valóság, amelyhez semmi közöm. Immáron a forma is teljesen idegen volt - a szó szoros értelmében. Idegen, nem ebből a világból való. Kétségbeesetten néztem körül, hogy találjak egy kapaszkodót.
Az égre, amely se nem kék, se nem szürke, egyszerűen színtelen.
Aztán vissza, de már a ház is eltűnt.

És ekkor hirtelen megszólalt az ébresztő. 
Felemeltem fejemet a billentyűzetről. Olyan sokáig dolgoztam, hogy a gépnél aludtam el.
A redőny mellett beszűrődött a hajnali fény, amitől kicsit megkönnyebbültem.
Az órára néztem. Hat óra tizenkettő perc, negyvenhét másodperc. A másodpercmutató megmozdult. És tovább ugrott a negyvennyolcadikra. Hiszen tettem bele új elemet.
Már csak meg kell tudnom, milyen idő van odakint...

Thursday, December 4, 2014

Megfigyelési botrány

Ez, kérem, már mindennek a teteje! Én ezt kikérem magamnak, kérem, ez abszurdum! Mi az, hogy folyton ezt művelik, kérem? Mert észrevettem, igen, nem kerülte el a figyelmemet! Vagyis hát, egy ideig lehetséges, hogy elkerülte, de aztán egyszer csak leesett a tantusz, és most már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy erről még vagyok győződve, és ezt a jelenséget, ezt a cselekedetet mélységesen elítélem, alávaló gaztettnek tartom. Mert mi az, kérem, hogy folyamatosan ezt művelik velem? És miért pont velem? Miért pont engem pécéztek ki maguknak? Hát nem találtak más valakit, aki ezt sokkal inkább megérdemelné, mint én? Mert engem, kérem, folyamatosan megfigyelnek. Nem is csak egy valaki, hanem mindjárt kettő. Sőt, szerintem lehet, hogy három... Igen, három!
Az egyik a "tükörből". Igen! Megfigyeltem, kérem, valahányszor a tükörbe nézek, az az alak ott árgus szemekkel vizslat engem. A személyiségi jogaimat két lábbal tiporja a sárba, kérem! A múltkor egyszer például - gyanútlanul - meztelenül mentem el a tükör nevű tárgy mellett. Az az alak akkor is ott volt és engem bámult! És tudják mit csinált? Ez egy kéjsóvár, perverz alak, kérem! Meztelenre vetkőzött ő maga is, és úgy bámult engem, kéjsóvár tekintettel, kigúvadt szemekkel! De valahányszor az úgy nevezett tükör elé állok, ez ott van és engem figyel. Mit figyel, tanulmányoz! És utánoz. Engem!!! Azt gondolja, nem veszem észre? Hát ennyire hülyének tart?
A másik meg? Mindenhova követ, mint egy kiskutya. Átment két dimenziósba, és az is utánoz. Na ez is megéri a pénzét! Azt mondták nekem, hogy "árnyék". Ezzel akartak félrevezetni, de nem hagytam magam! Micsoda baromság! Folyton mindenhova követ, minden lépésemet lesi és utánozza, és akkor higgyem el, hogy valami tudattalan jelenség. Nohiszen!
És megfigyeltem, hogy az úgy nevezett tükörképemnek is van úgy nevezett árnyéka, az meg a tükörképemet utánozza. Szóval összesen hárman vannak.
Már csak azt kell kiderítenem valahogy, hogy ki küldte őket és mit akarnak. Egyenes módszerekkel már próbálkoztam, de nem jutottam velük dűlőre. Nem vallanak. Kár! Pedig jó lenne tudni, mert akkor tudnám, hol tudok panaszt emelni...