Monday, May 13, 2013

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - XV. rész: Hallé újra, avagy Merényletkísérletek


Lenézett a körös-körül egyre gyűlő tömegre, majd tekintetét szemmagasságig emelte, ahol a város lenyűgöző pompája tárult elé. A látvány volt annyira megkapó, hogy hirtelen elfeledkezett eredeti szándékáról, miszerint a mélybe vesse magát. A frusztráció kezdett csillapodni benne. Ameddig a szem ellátott, fények kezdtek gyúlni, melyek megbabonázták. Óvatosan tekintgetett jobbra, majd balra. Még a tűzoltóautót sem hallotta meg, amely odagördült az épület elé, sem a mentőt és a rendőrautókat, a hangyabolyra emlékeztető nyüzsgést, ami alatta támadt. Nem vette észre azt sem, hogy az utcát lezárták. Csak a város létezett és ő. Mintha csak egy kilátóba jött volna megcsodálni a tájat.
Nem vett tudomást a nemrégiben az épület melletti, eleddig lezáratlan utcába begördülő autóról sem, amelyből hirtelen teljes hangerőn felcsendült néhány slágerből egy-egy ízelítő. "Jump, jump!" - visszhangozták a környező épületek, mígnem egy rendőr tűnt fel az utcában, határozott léptekkel a hangoskodó felé törve, mire az autó nagy gázfröccsel eltűnt.


Nem érzékelte az idő múlását, valósággal magába itta a látványt. Telhettek a kövér, húsos percek, és múlhattak a fertályórák, ő nem vett semmit ebből észre. Ám egyszercsak egy tűzoltó-egyenruhás alak bukkant fel a látóterében. Valamit mondhatott, mert mozgott a szája, de a hangok nem jutottak el hozzá, csupán valami madárfüttyre emlékeztető, sípoló hangokat hallott. A tűzoltó arcán részvét és szánalom jelent meg, amikből ő köszönte, de nem nagyon kért most. Amaz egyik kezét óvatosan őfelé nyújtotta, s megint madárcsicsergett egy hosszabb sort hozzá. A tűzoltóautó darukosarába akarhatta őt maga mellé besegíteni. Neki azonban ehhez nem volt kedve, így inkább az alakra vakkantott valami jelzésértékűt, s mikor amaz kissé értetlenkedve visszább húzta a kezeit, ő maga sarkon fordult és lépett egyet.