Tuesday, April 10, 2012

Az első hazai robotgyilkosság

Az egész akkor kezdődött, amikor H7, becenevén Hedvig benyitott a mellékhelyiségbe. Először is, az ajtó nem volt zárva, Zoltán erről teljesen megfeledkezett. Csak rájött az inger, hogy könnyítsen magán, és teljesen automatikusan beült, ahogy szokott, a zárat pedig elfelejtette elfordítani. Nem is tudott arról, hogy a főnök kiadta Hedvignek az utasítást, hogy a piszkos munkát végezze el maradéktalanul.
Másrészt Hedvig sem tehetett arról, hogy pozitronagya egyszerűen úgy lett programozva, hogy az emberektől jövő utasításokat végrehajtsa ellenkezés nélkül. Neki a vécé kitakarítása épp ugyanolyan súlyú feladat volt, mint amire eredetileg tervezték és a céghez hozták, vagyis az olyan frontokon való helytállás, ahová az ember anyagszerkezete kevés lett volna, és kárt szenvedne. Például az antennák közelében a karbantartás, ami elsődleges funkciója lett volna leárnyékolt és többszörösen szigetelt testének. De mivel nem csak szakemberek között kellett dolgoznia, akik tudták volna, hogyan fogalmazzák meg az utasításokat annak érdekében, hogy a kellő eredményt kapják, ezért pozitronagyát úgy módosították, hogy a Robotika Második Törvénye, vagyis az emberektől jövő utasítások végrehajtása hangsúlyosabb szerepet kapott. 

Másrészt pedig Zoltán sem tehetett arról, hogy indulatai bizonyos, megaláztatásokkal járó esetekben elszabadultak, és fék és gát nélkül zúdultak ellenfelére - jelen esetben egy fémszemélyre.
Így hát teljesen kézenfekvő volt az alapszituáció - derítette ki később a szigorú vizsgálat is. Ennyire leegyszerűsítve vázolták fel később a tárgyalóteremben:
Hedvig benyitott a vécébe, ahol nem tudhatta, hogy Zoltán trónol. Zoltán erre egy felháborodott "Na húzz innen!"-nel válaszolt és már csukta is volna vissza az ajtót. Ennyi a vécé előtti térfigyelő kamerák által rögzítettekből is teljesen egyértelmű. Hedvig pedig az utasítást szó szerint vette. "Húzz (engem, kifelé) innen!".
Hogy azon nyomban teljesíthesse az új feladatot, rászorított hát Zoltán csuklójára és letolt gatyás testét a folyosóra kirántotta. A feldühödött Zoltán, kiszabadulva amannak szorításából és felocsúdva a folyosó közepén, először nadrágját rántotta fel, majd a közelben fellelhető virágállvánnyal mért hatvankét ütést a védekezésre emberi lénnyel szemben szinte teljesen képtelen robotra.
A vádlottak padjára került Zoltán beismerte bűnösségét, ezért csupán egy év hat hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtották. A védőügyvéd enyhítésért fellebbezett - hiszen a sértett "csak" egy robot. Egy gép. Szerinte ez nem súlyosabb eset egy rongálásnál. A felperes Robotikai Világvállalat pedig súlyosbításért folyamodott, hiszen ez precedens értékű per, a kár pedig több-százmilliós, csaknem milliárdos nagyságrendű. Azonban a bíró - hosszas mérlegelés után - mindkettőt elutasította.

Csupán a jószerencsének köszönhető, hogy a bíró pozitronagya a hosszas, mintegy másodpercekig (!!!) húzódó mérlegelés során nem károsodott. Mindkét érvelés alaposan felzaklatta áramköreit, de nem tehetett mást. Sajnálta bajtársát, akit meggyilkoltak, akitől elvették az életet. De egy emberi lénynek akkor sem árthatott volna - a Robotika Első Törvénye miatt.

Még jó, hogy a sajtó erről nem tudott.

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.