Friday, February 17, 2012

Így (nem) írtok ti! I. - Sikoly, avagy Beszarva a támaszponton

A minap elgondolkodtam egy picit, hogy miért tűnik minden film és könyv olyan mesterkéltnek, és bizony rájöttem a dolgok nyitjára! Nem szép dolog ugyan a levezetést hátrahagyva a konklúzióval kezdeni, de azt majd amúgy is mindjárt részletesebben kifejtem, és ha elolvassa bárki, egyet is fog velem érteni abban, hogy
SENKI SEM ÍR ÉLETSZERŰEN!

Kezdjük ott, hogy valami programod van a városban, hivatalos elintéznivalód, randi, vagy bármi. Mivel kezded? Először is készülődsz, zuhany, felöltözés; ha nő vagy, smink; ha férfi, megborotválkozol. Ezen a ponton egy akciófilm már eleve kiesett, ott a főhős kikászálódik az ágyból, a következő képen pedig már csukódik az ajtó és már bent is ül a kocsiban.
Te viszont még vécére is elmész, mert nagyon ciki lenne, ha pont ott jönne rád...


Apropó, vécé!
Ez itt a legfontosabb!
Láttál valaha is egy filmben egynél többször ilyesmit, hogy elment volna a főszereplő? Vagy hasgörcse lett volna, mert kakilnia kell? Nem, kérlek! Egész hónapokat, éveket töltenek el különböző földrészeken, a világűrben, bááárhol - vécére menés nélkül.
Állítólag az Apollo programban, vagy az oroszban is volt egy pont, amikor a világűrben jött rá a szerencsétlen flótás, hogy mindenre gondoltak, csak éppen erre nem. Hát, a szükség rávitte a szerencsétlent, hogy összepiszkítsa a dollár-, vagy rubelmilliós összeget kitevő szép űrruhát...

Egyes romantikus regényekben űrhajótörést szenvedő embertársaink nagy műgonddal megtervezik kényszerű ott-tartózkodásuk minden más aspektusát. Élelmet szereznek az űrhajóroncsból; sugárpisztolyokból és mindenféle furcsa, alaphelyzetből űrhajójavításra készleten tartott alkatrészekből közlekedésre használható szerkezetet készítenek; kalyibát építenek maguknak, ami légmentesen zár; kiszámolják aprólékosan, hogy hány napig, évig, percre pontosan meddig elegendő az élelmiszerük, vizük, levegőjük.

De szó sem esik a pisiről és kakiról.

Pedig az író is valószínűleg szenvedne, ha csak fél napot kellene illemhelymegvonással kibírnia - akár csak egy ismerős környezetben. Nem ám egy teljesen vadidegen helyen, mindenféle vészhelyzeteket megoldva, ismeretlen veszélyeknek kitéve, a legádázabb ellenséggel harcolva a túlélésért, a Föld, vagy az emberiség megmentéséért...

Minden kedves sci-fi írónak azt javaslom, hogy próbálja meg az általa leírt eseményeket rekonstruálni - a maguk vécémentes valóságában! :D

De említhetnénk talpviszketést, lábgombát, aranyeret, orrszőrt, orrsövény-ferdülést, hónaljszagot, hajkorpát, pattanásokat, koszt a köröm alatt, vagy borotválkozást, orrszőrnyírást, takarítást, fésülködést, gombfelvarrást,  megágyazást, és még ki tudja hány olyan dolgot, amit kihagynak a különféle szórakoztatónak szánt művekből. Az eredmény így lehet minden: szórakoztató, látványos, izgalmas, vagy bármi - de nem életszerű!!!


És most következzen egy kis ízelítő, milyen lenne az életszerű sci-fi!



° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ °


SIKOLY


avagy 


Beszarva a támaszponton


Hank ott állt az ajtóban, kezében sugárpisztolyával. Kissé zihált, hiszen az előbb még az étkezőben fogyasztotta űrhajós-ebédjét, amikor a sikolyt meghallotta. Rögtön kiesett a kezéből a tubus és felpattant. Az ajtóig jutott, innen nem tudta, merre tovább. Szájában a konzerv adalékanyagai keserédes utóízt hagytak, az önkéntelen böfögéssel pedig halra emlékeztető mellékízek adódtak hozzá - a tubus eldobásakor pedig egy általa eleddig észre nem vett narancssárga csík képződött felső ajka bal szélétől csaknem a pofacsontjáig, meg-megszakadva a borosták erdejében. Zihálása sípoló hangot hallatott ferdült orrsövénye és ki-kikandikáló orrszőrzete érintésétől.
Vajon merről jöhetett a sikoly? - kérdezte magában. Merre induljon?
A kérdés azért is volt lidérces és hátborzongató, mert tudtával csak ő és Jann tartózkodtak jelen pillanatban az állomáson. Jann nemrég öltött űrruhát, hogy kimerészkedjen a felszínre egy kis ellenőrző sétára, tehát az épületben csak ő volt. És most ez a sikoly... Honnan jöhetett? Kitől származott? Női jellege volt, ez kétségtelen.
Az összes szellemhistória, amit gyerekkorában a Földön hallott, most elementáris erővel tört fel benne. Lehet, hogy lidérc. De azt hitte, hogy ezek nem léteznek... És erre most mégis?
Homlokán megcsillant az első leguruló verejtékcsepp.
Jobbra indult. Arra van a generátor és a légtisztító és -keringető berendezés. Lassan haladt, minden lépésnél megállt és hallgatózott - de semmi. Megpróbálta visszafogni a lélegzetét, vagy amennyire csak lehet, halkítani orrlyukai sípolásán. Ez valamelyest sikerült is neki. Ha egy erdőben lenne most, - gondolta, - a vaddisznók már nem ijednének el száz méteres körzetben, hanem csak mintegy kétharmad akkora távolságból.
Megpróbált lábujjhegyen menni, de az űrruha erre teljesen alkalmatlan volt. Elvesztette egyensúlyát és hangos dübörgéssel ért lába a padlóra. Annyira megijedt, hogy érkezéskor némi bélgázt is eleresztett, majd a Földi gravitáció mintegy egynegyedében egyensúlyvesztése végzetesnek bizonyult, a fal pedig túl távolinak. Lassított felvételre emlékeztető tempóban ült le a földre, egy második dübörgés rezgéseit indítva útnak.
Na, ebből sem lesz szép halk megközelítés - fintorodott el. Még jó, hogy az űrruha nadrág része légmentesen zár. Legalább szag után nem mehet az ellenfél...
Agya zakatolt. Ha egyszer már leleplezte magát, akkor legjobb lenne nyílt kártyákkal játszani. Úgyis meghallották, hogy errefelé van, és aki valami rosszat csinált, sem ügyelt a csendre, hiszen áldozata hangosan sikoltott. Miért tegye most ő? Feltápászkodott, egész testében remegve, és közben egy újabb szellentés hagyta el beleit. Rossz lesz majd lehúzni a légmentesen záró nadrágot, annyi szent. Megkapaszkodott a falban, és egész teste görcsbe rándult. Hasgörcsbe. Nem tehetett róla, egész kora gyerekkorától ez volt a teste reakciója a stresszhelyzetekre. Hasgörcs, hasmenés - szinte instant gyorsasággal. De most nincs idő vécére menni. Először a fontosabb dolgok. Ki kell deríteni, mi folyik itt...
"Ki van ott?" - kérdezte hangosan, de kiábrándítóan remegő hangját hallva majdnem visszaült a padlóra.
Ez nem nekem való - gondolta - nem bírom a stresszt.
Most vette észre, hogy elfelejtette ismét magához venni a seggre eséskor véletlenül a kezéből kicsúszott sugárpisztolyt. Lehajolt érte. Nem tehetett róla, a belei önálló életet kezdtek élni, és ismét egy adag légnemű hagyta el testét. Még jó, - konstatálta, - hogy nem volt darabos...
Végigment a folyosón, és minden helyiségbe benyitott, kommandósokat is megszégyenítő befordulásokkal és "há!" kiáltásokkal. A gázra már nem is próbált ügyelni. A kiáltások hangerejével próbálta ellensúlyozni, vagy leplezni. A fotocellás érzékelő sorra kapcsolta fel előtte a lámpákat. A folyosó végére leesett neki: bárki is legyen az épületben, valószínűleg a lámpák világítanak, ahol van. Visszarohant az ebédlő melletti kis helyiségbe, ahol a kapcsolószekrény is volt. Az ajtót feltépte - volna, de az nehezen adta magát. Hosszas feszegetés árán sikerült csak kinyitnia, de sajnos végigszántotta a kézélét, és elkezdett ömleni a vére. Másik kezével végigkutatta űrruhája külső zsebeit, hátha talál valamit, amivel felitathatja a vért. Semmi. Óvatosan átrohant az ebédlőbe és egy kis csomag szalvétát kapott elő a fiókból. Persze vészhelyzet volt, amit nehezen kezelt az egynegyed földi gravitációban, ezért útközben ismét elvesztette egyensúlyát és magával rántott pár konyhai eszközt. Még szerencse, hogy ezeket a világűrre tervezték, szívós anyagból. Így semmi sem tört és nem is borult ki. Még szerencse.
Visszaérve a kapcsolótáblához, végignézte, hol ég a villany az épületben.
A felismerés villámként hasított belé. Egyedül azt a kis helyiséget jelezte a tábla, amiben jelenleg tartózkodott, és a folyosó őhozzá legközelebb eső szakaszát.
Verejtékfolyók indultak útnak halántékain és a hátán (a hónalj-tengerről jobb nem is beszélni), ádámcsutkája hiába emelkedett és süllyedt száraz sivatag-torkán, és belei hiába indultak meg ismét. Nem volt mersze megfordulni - még egy darabig.
Némán szuggerálta a kapcsolótáblát, hátha felvillan valahol egy újabb led, de sehol semmi. Talán egy negyed órát állt így, közben izzadása csillapodott is egy picit - de a mellékhelyiséget muszáj lesz megkeresnie.
Ha addig él is!
Óvatosan megfordult, s közben lehunyta a szemeit. Nem tudta, mire számítson, amikor felnyitja majd. A fordulással végzett, reszkető kezéből majdnem kiesett a sugárpisztoly. Nagyon lassan felnyitotta az egyik szemét.
Semmi. Megkönnyebbülten felsóhajtott - de sajnos a belei megint megindultak, és valami azt jelezte, hogy ezúttal már nem csak gáz volt.
Kimért lépésekkel megindult a folyosón visszafelé. Minden fél lépésnél körbenézett. Ha így folytatja - gondolta - hamar elszédül és elájul. Akkor lesz csak tele a gatya igazán... Az ebédlő előtt elhaladt, és az érzékelő miatta ott is felkapcsolta a villanyt. Bekukucskált. Semmi.
Lassan haladt a folyosón, megfontoltan. Úgy okoskodott, hogy annak a sikolynak csak kellett jönnie valahonnan, és ha már csak egy hullát talál valahol, akkor is érdemes folytatnia a keresést. A vécé várhat addig...
Elég sok időbe beletelt, amíg végigért a folyosón ebben az irányban is, minden helyiségbe benyitva, és sehol sem taláva semmit. Agya vadul zakatolt tovább.
De hát hallottam a sikolyt - győzködte magát, már-már hitetlenkedve. Remegése kezdett csillapodni, már csak a székelési inger maradt, de most már egyre elementárisabb erővel. Ahogy ott állt egy percig, végül arra jutott, hogy lehet, hogy csak képzelődött. Sarkon fordult, győzködve magát, hogy igen, így történhetett, hiszen minden helyiséget átkutatott és sehol sem tapasztalt semmi rendkívülit. Még a budiba is benézett, de erőt vett magán és tovább folytatta a kutatást - tehát ha lett volna az a bizonyos sikoly, akkor bizonyára meg kellett volna találnia az okát is. Már csaknem okolni kezdte magát, miért nem maradt ott a klotyón, most nem lenne ennyire sürgető az út. Most már csak ezért kellett ügyelnie lépéseire... Csak nehogy kicsússzon...!
Kifordult a folyosóra, vissza, az ebédlő felé, ahol félúton megleli majd a vécét, ahol végre könnyíthet magán.

De ez csupán terv maradt, mert ekkor közvetlenül mellette, emberi sikolyra emlékeztető nyikorgással feltépődött a légzsilip ajtaja, és belépett Jann, akinek a tiszteletére minden más zsilip is elengedte magát...

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.