Sunday, February 19, 2012

Miért nem így írtok ti? II. - Egy diktátor megvilágosodása

Előszó

Eredetileg csak egyetlen Így írtok ti! című írást akartam elkövetni, melyben igyekeztem volna meggyőzni mindenkit arról, hogy senki sem ír életszerűen. Lásd az első résznél.

A minap elgondolkodtam egy picit, hogy miért tűnik minden film és könyv olyan mesterkéltnek, és bizony rájöttem a dolgok nyitjára! Nem szép dolog ugyan a levezetést hátrahagyva a konklúzióval kezdeni, de azt majd amúgy is mindjárt részletesebben kifejtem, és ha elolvassa bárki, egyet is fog velem érteni abban, hogy
SENKI SEM ÍR ÉLETSZERŰEN!

Kezdjük ott, hogy valami programod van a városban, hivatalos elintéznivalód, randi, vagy bármi. Mivel kezded? Először is készülődsz, zuhany, felöltözés; ha nő vagy, smink; ha férfi, megborotválkozol. Ezen a ponton egy akciófilm már eleve kiesett, ott a főhős kikászálódik az ágyból, a következő képen pedig már csukódik az ajtó és már bent is ül a kocsiban.
Te viszont még vécére is elmész, mert nagyon ciki lenne, ha pont ott jönne rád...


Apropó, vécé!
Ez itt a legfontosabb!
Láttál valaha is egy filmben egynél többször ilyesmit, hogy elment volna a főszereplő? Vagy hasgörcse lett volna, mert kakilnia kell? Nem, kérlek! Egész hónapokat, éveket töltenek el különböző földrészeken, a világűrben, bááárhol - vécére menés nélkül.
Állítólag az Apollo programban, vagy az oroszban is volt egy pont, amikor a világűrben jött rá a szerencsétlen flótás, hogy mindenre gondoltak, csak éppen erre nem. Hát, a szükség rávitte a szerencsétlent, hogy összepiszkítsa a dollár-, vagy rubelmilliós összeget kitevő szép űrruhát...

Egyes romantikus regényekben űrhajótörést szenvedő embertársaink nagy műgonddal megtervezik kényszerű ott-tartózkodásuk minden más aspektusát. Élelmet szereznek az űrhajóroncsból; sugárpisztolyokból és mindenféle furcsa, alaphelyzetből űrhajójavításra készleten tartott alkatrészekből közlekedésre használható szerkezetet készítenek; kalyibát építenek maguknak, ami légmentesen zár; kiszámolják aprólékosan, hogy hány napig, évig, percre pontosan meddig elegendő az élelmiszerük, vizük, levegőjük.

De szó sem esik a pisiről és kakiról.

Pedig az író is valószínűleg szenvedne, ha csak fél napot kellene illemhelymegvonással kibírnia - akár csak egy ismerős környezetben. Nem ám egy teljesen vadidegen helyen, mindenféle vészhelyzeteket megoldva, ismeretlen veszélyeknek kitéve, a legádázabb ellenséggel harcolva a túlélésért, a Föld, vagy az emberiség megmentéséért...

Minden kedves sci-fi írónak azt javaslom, hogy próbálja meg az általa leírt eseményeket rekonstruálni - a maguk vécémentes valóságában! :D

De említhetnénk talpviszketést, lábgombát, aranyeret, orrszőrt, orrsövény-ferdülést, hónaljszagot, hajkorpát, pattanásokat, koszt a köröm alatt, vagy borotválkozást, orrszőrnyírást, takarítást, fésülködést, gombfelvarrást,  megágyazást, és még ki tudja hány olyan dolgot, amit kihagynak a különféle szórakoztatónak szánt művekből. Az eredmény így lehet minden: szórakoztató, látványos, izgalmas, vagy bármi - de nem életszerű!!!


És most következzen egy kis ízelítő, milyen lenne az életszerű sci-fi!


° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ ° ˛ °


Az afrikai banánköztársaság űrprogramja kudarcának főcímnek kellett volna lennie az összes újságban és hírműsorban. Ennek ellenére, valami miatt csupán mellékes hírként közölték, és elég szűkszavúra fogták a dolgot. Annyit lehetett tudni, hogy maga az elnök-diktátor is megsemmisült az inaktívvá és irányíthatatlanná vált űrobjektumnak a földi légkörbe való belépésekor és felrobbanásakor, s ezért választásokat írtak ki némi zavargások után.
Hortenzique Malabo barátommal a verandán ücsörögtünk, miközben a naplementét néztük és az ő merkúri borát szürcsöltük. Érdekes a bortermesztés kérdése is a Merkúron, de erről majd máskor számolnék be. Leginkább a mi pezsgőnkhöz hasonlít az ottani bor, csak édesebb és jégbe hűtve isszák. Mi is így tettünk. Hortenzique elmaradhatatlan "napszemüvegében" ült-feküdt a napozóágyon, és közben pont erről az eseményről kezdtünk beszélgetni.

"Hát, kérlek, - kezdett neki, és tudtam, hogy most olyat fogok hallani , amit a hírműsorokba véletlenül sem raktak volna bele - ez az egész elég furcsa ügy.

Ha egy kicsit felülről nézed a ti Földi berendezkedéseteket, villámgyorsan rá fogsz jönni, miért nem szólt bele a NASA, vagy bárki, hogy ez a kis mitugrász egyáltalán saját űrprogramba kezdjen. A kudarc borítékolva volt már a kezdetek kezdetén. Tulajdonképpen kész csoda, hogy egyáltalán feljutottak az űrbe..."
Itt megállt, hogy kortyoljon egyet, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy közbekérdezzek.
"De hogyhogy ilyen jól értesült vagy, Hortenzique? Honnan ismered a sztorit egyáltalán?"
"Igazából ott voltunk végig a közelben, és a robotjaim 3D-s 'letapogatott' - a szóhoz mutatóujjával gesztikulált a levegőbe - mozgóképpel is rendelkeznek, mind a 6 óráról, ameddig az elnöki űrhajó meg nem semmisült. Figyeltünk, mert tudtuk, hogy lesz valami malőr, de nem avatkozhattunk bele. És hidd el, mindenki így járt jól.
A Star King egy túlméretezett, de alultervezett ballasztmonstrum volt, csupa fölösleges, monumentális, de haszontalan és súlyos díszítőelemmel és funkcionalitásában szegényes berendezéssel. A mérnöki teljesítményük előre vetítette, hogy ilyesmi lesz belőle."
Ezután a szokásos mély hallgatásba burkolózott, amikor azt élvezi ki, hogy az oldaladat zuhanyrózsásra lyukasztja a kíváncsiság és csak kérdezel és kérdezel. Szerencsére a szokásosnál hamarabb oldódott meg a nyelve, amit a jó merkúri bornak is betudhatunk.
"Egyszerűen nevetséges, sőt banális, hogy mi okozta a hajó katasztrófáját! ... és nem fogod kitalálni..."
Kajánul elvigyorodott.
"Na, ki vele!"
"A vécé!"
Ezen a ponton akkorát röhögtünk, hogy majdnem kiestünk a napozóágyainkból, eltartott egy darabig, míg végre újból levegőhöz jutottam.
"Ezt nem hiszem el! - húztam - ezt a sztorit most azonnal el kell mesélned!"
Színpadiasan megköszörülte a torkát, és kicsit mesterkélt afrikai akcentust erőltetve magára, belekezdett:
"Azt tudnod kell, mert tudható, hogy a mi méltán közkedvelt és hőn szeretett elnökünk odavolt a pompáért és az üres, felszínes dolgokért. Nem tűrt meg maga mellett olyan embereket sem, akik az ő nagybecsű és mindig helyes véleményét illetlenül ellenvéleménnyel támadták volna meg. Főleg akkor nem, ha tudományos tényekkel, tartalmas érvekkel támogathatták volna meg tévhiteiket.
Így hát maradtak mellette a bólogatójánosok, - mondta immár az akcentust elhagyva, mert csak eddig bírta - akik közül nagyon sok 'nagy szakembert' vett bele az első űrhajója megtervezésébe. Apropó. Elsőt mondtam volna? Ez egy kisebb nyomdai hiba lehetett, hiszen ez volt kereken a tizenkettedik modell, ami elkészült, ám csupán az első, amely képes is volt elhagyni a Föld légkörét. A többi túl sok ballaszttal lett megtömve és túl nehézre sikerült. Mindezt egy olyan országban, ahol a lakosság kilencven százaléka alultáplált, hetven százaléka analfabéta, a többi statisztikát pedig úgyis megtalálod a vonatkozó szakirodalomban, kedves érdeklődőm.
Hogy egy kicsit rövidítsünk a történeten, kihagyom most a tizenegy modellt ami nem sikerült, és rátérnék erre a legutóbbira, mégpedig mintegy a start pillanatától..."
"Igazságtalan vagy! Így most egy csomó sztori kimarad..." - vetettem közbe, hogy adjam alá a lovat. Mindig bírom magunkat, ahogy elhülyéskedünk az ilyen komoly dolgokról is...
"Nem sokáig, majd mindjárt mesélek még pár említésre méltót!
Tehát, a mi hőn szeretett és méltán közkedvelt Bölcs Vezérünk maga szeretett volna az ország történetében az első ember lenni, aki kint járt a világűrben, mert nem áldozta volna fel a megérdemelt hírnevet és az egyedül őt megillető dicsőséget senki kedvéért. A startról készült cenzúrázott felvételeket biztosan láttad, hiszen bejárták a világot...."
"Igen, nálunk is leadták a tévében, bár meglehetősen rövid, vágott verzióban."
"Az nem vágott verzió volt, hanem a cenzúra jegyében megengedett leghosszabb..."
"Hogyhogy? - értetlenkedtem - Azt hittem, nagyon büszkék a teljesítményükre, és ha egyszer azok, akkor már csakazértis büszkeségből egy hosszabb beszámoló dukált volna..."
"Ez logikus felvetés, csakhogy egy diktátor nem bíz sokmindent az embereire. A hosszabb változatot visszaérkezése után akarta volna megvágni, szinte csaknem saját kezűleg, ahogyan ezt az űrtákolmányt is építette. Mert ezt is szinte maga építette. Nem volt egy hadra fogható szakembere sem, a koponyák már mind vagy elhagyták az országot, vagy ki lettek végezve, vagy épp dutyiban senyvedtek. Tulajdonképpen nincsen semmi csodálkoznivaló azon, ami történt..."
"Az ééég szerelmére, Hortenzique, meséld már, mi történt! Az oldalam akár egy locsolókanna!"
"Hát jó. Szóval felszálltak, minden rendben ment, Föld körüli pályára álltak. Elkészültek a beállított fényképek, amelyeken az elnök úr pózol az űrhajón, különféle helyeken, de a háttérben többnyire a monumentális ablakokon át látható a Föld, vagy a Hold. Sajnos nem sikerült úgy elkapniuk, hogy mindkettő megfelelő nagyságban egyszerre legyen jelen a képen. Ebből persze volt némi cirkusz, néhány kivégzés feltételes beígérésével a későbbi photoshop munka kudarca esetére, satöbbi, satöbbi..."
"Miért nem photoshoppal csinálta az egészet? Könnyebb lett volna, mint űrrepülni!"
"Ja, igaz! Még ma is élhetne, szegény népe vesztére... De nem, te ezt nem értheted! Ez nem ugyanolyan! Sokkal jobb volt neki ott majomkodni, hogy a végén szikraesőt is játszhasson!
Szóval, mindez megvolt már, lefényképezkedtek a háttérben a Földdel. Valamiért az ilyen retro megoldásokat kereste, és nem vetített háttérrel dolgozott. Ezért még el is ismerhetnénk! 
A padlóra sok helyen ilyen kis kapaszkodókat szereltek, csak azért, hogy a lábát beléjük akaszthassa, mintha a földön állna. Hogy könnyebb legyen pózolni. Láttad volna, mekkorákat esett, hiszen mint az ajtó sarokpántja, úgy működött a dolog. Az űrben, súlytalanságban minden így működik. Ha van egy hatás, van ellenhatás is. Olyan ez, mint a rakétaelv. Ha elindul egy mozgás az egyik irányban, valami kiegyenlíti a másikban is. Ha be akarsz egy falba verni egy szeget, egy ütéssel csak huszadakkorát tudsz ütni rajta befelé a falba, mint földi körülmények között, viszont amilyen sebességgel a kalapácsod a szög fejére érkezett, te ugyanazzal fogsz az ellenkező irányban repülni. Kipróbálhatod, ha akarod.
A legjobban a személyzetet sajnáltam, mert nekik nem volt szabad röhögniük. Persze az udvari fényképészek is bénáztak, de az sem csoda. Semmelyikük nem tapasztalta még a súlytalanságot.
Szóval, a fotográfiák elkészültek röpke néhány óra alatt, azt hiszem, másfél, maximum kettő. Ezt követően pedig az elnök úr nem éppen a legmegszokottabb módját választotta egy űrhajó kikapcsolásának és végleges megsemmisítésének. De hát mindig is ilyen nagyszabású tervei voltak, és szerette az egyedi megoldásokat..."
Itt megint felnyerítettünk.
"A.. a budii??" - próbáltam két röhögés között kérdezni, és ő is fetrengett, szóhoz nem jutván. Majd folytatta.
"A mérnöki bravúr legnagyobb csodája volt, hogy a súlytalanságra, a világűrbe tervezett járműre hagyományos angolvécét tettek. Annyi volt a variálás, hogy volt egy kis szelep, aminek az lett volna a szerepe, hogy az anyagot beengedje, de ki nem. Elvben szép és elvben működik...
Azonban a hatás-ellenhatás elve a súlytalanságban egészen más eredményeket produkált.
Első emberünk a levegőben elúszott a mellékhelyiségig, ahol egyébként a vécékagyló mellett egy teljesen hagyományos luxus fürdőkád is be volt szerelve. Mindkettő a padlóra, ami a súlytalanságban tök logikátlan, mert hát akár az egyiket az egyik falra, a másikat a mennyezetre is szerelhették volna...."
Ismét nevettünk...
"És megpróbálhatták volna benne tartani a vizet..." - tettem hozzá a göndörkacajtól el-elcsukló hangon.
"Szóval, emberünk beevezett oda a levegőben, és az első meglepetés akkor érte, amikor le akarta volna magát horgonyozni a lábaknak készült kapaszkodóba, a vécékagyló két oldalán. Ez nem volt egy egyszerű művelet ugyanis. Ott állsz, pontosabban lebegsz, X irányvektor irányában egy vécé felett és az istennek sem akar sikerülni, hogy a földre leereszkedj, hogy könnyíthess magadon...."
Itt sem tudtuk megállni nevetés nélkül...
"Aztán nagy nehezen, faltól-falig ping-pong labda módjára sikerült elérnie úticélját néhány perc elteltével. Ezalatt sűrűn káromkodott, mint a záporeső, és azt is elhatározta, hogy legközelebb kisebb lesz a vécé, mert hát észrevette azért a saját mérnöki hibáit és már átépítette volna az elnöki űrhajót.
Nagy nehezen lehorgonyozta lábait a fogantyúkban, és kiegyenesítette testét a vécékagylóval szemközt. A hirtelen felállástól viszont megint elkezdődött a játék, tudod, hatás-ellenhatás, megint ajtó-sarokpánt effektus. Billegett szerencsétlen, mintha muszáj lenne. Aztán észrevette, hogy meg tudna kapaszkodni a vécétartályban. 
Végül tök elégedett lett a teljesítményével, és már-már azt is fontolgatta, hogy mégsem kell átépíteni az űrhajót, hanem elég lesz neki többet edzeni az ilyen vécés megoldásokkal..."
"Képzelem!" - szúrtam közbe, de most nem engedte magát feltartóztatni újabb röhögésrohammal.
"Aztán elővette...Ne röhögj már! Szóval elő... De ahhoz ugyebár két kéz kell. Semmi baj nem volt ezzel, hiszen már nyugalmi állapotban volt, előtte megállította már magát a tartály segítségével. De a java csak most kezdődött. A kicsi sárga sugár ugyanis megindult előre... Ő pedig hátra... A sugár pedig még mindig 'előre', csakhogy mihez képest, ugye, mert ő maga már 'off position' volt, vagyis már másfelé szórt s vetett a szegényeknek. Tulajdonképpen útjára indította a Sárga Végzet Hadműveletet. Kicsi sárga cseppek csapódtak mindenféle felületeknek, de ott nem állhattak meg, hogy nyugalmat találjanak, mert nem volt ott a mindennél nagyobb, nagy G betűvel írandó Földi Gravitáció, hogy lecsillapítsa a Sárga Háborgást!"
Gyakorlatilag szakadtam a röhögéstől ennél a pontnál, de ő nem állt meg, hogy együtt röhögjön velem. Tovább folytatta az előadást.
"Valami oknál fogva hiába volt ott az a jótékony szelep, arról is csak leperegtek a cseppek a szélrózsa minden irányában. Emberünk pedig ajtó-sarokpántot játszva, immáron nem csak belül, de kívül is sárgán, mindazonáltal dolgavégezetlenül, elcsomagolta amit el kellett, és lábát megpróbálta kiszabadítani a fogantyúból a Sárga Háborgás minden irányú, átütő erejű támadásaitól veszélyeztetve. Miután a padló jól hátbavágta, és már távolodott tőle, valamikor félúton sikerült is neki kiszabadítania magát. Artistákat megszégyenítő mozdulattal bukfencezett egyet a levegőben, és elrúgta magát a vécétől, az ajtó irányában. Amikor feltépte az ajtót, akkor viszont a Sárga Háborgás is kitört vele együtt. De még itt sincs vége a történetnek. Mert ő olyan nagyon szerette az automatikus dolgokat... Mint amilyen például az ajtónyitásra történő vécéöblítés. Nincs gond a lehúzással, hagyhatod fent a cuccot, és amikor kimész a budiból, leöblíti magát a retyó. Hasznos dolog, mondom, nincs gond az öblítéssel.
Hát most sem volt. Épp csak az a hülye víz nem tudta a súlytalanságban, hogy merre van a lent és merre a fönt. És amikor a zárószelepet elérte, visszafordult. A vécé görbülete pedig az irányvektort az ajtó irányában térítette el. Szegény első emberünk pedig nagyot csodálkozott, hogy nem volt első többé, amikor az a nagy adag lötty a kevegőben lebegve beelőzte, hogy előbb folyjon végig a folyosón faltól falig, egészen az irányítófülkéig, ahol is rövidre zárt minden áramkört..."
Amikor kicsit később magamhoz tértem és már kaptam levegőt, mert nem röhögtem annyira, megkérdeztem:
"Ezek szerint elektromos hiba történt? Azért vált irányíthatatlanná a hajó?"
"Nevezheted annak is. Még a világításuk is elment, tök sötét volt és semmi sem működött többé. Egy meglehetősen súlyos kavicsdarabként hullott be az űrhajó az atmoszférába, és mint ilyen, nagyon hamar felforrósodott. Épp annyira, hogy az alultervezett hidrogéntartály belobbanjon. 
Másképpen, ha 'spirituális' szemszögből nézed a történteket, az a nagy villanás volt az a pillanat, amikor a mi hőn szeretett és méltán közkedvelt elnökünk megvilágosodott."
"Az. - tettem hozzá, hasonlóan epésen - És nem jött vissza azóta sem, mert az istenek magukhoz vették..."

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.