Monday, May 30, 2011

Mi lett volna, ha...? - Előszó

...egy elképzelt (de nem létező) íráshoz.

Prokofjevtől a Péter és a farkas egy elavult, idejét múlt mű. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam! Farkas Péter vagyok, vagyis a Prokofjev-féle műből kettő egy személyben. Na jó, elég a tréfából, kérem, ne haragudjanak meg, amiért ilyen körülményesen mutatkoztam be, valójában egy komoly dolgot szeretnék elmesélni Önöknek. Önöknek, akik közül rengetegen már ismernek is - és akiknek emiatt szükségtelen is bemutatkoznom, csak hát olyannyira megszoktam már ezt a már-már elcsépelt bemutatkozásomat, amelyet minden kiadott művem előszavában meglelnek.
Az egész még az 1989-es ellenforradalom leverése körüli időkben kezdődött. Ekkor szerveztek be a pártba, és ekkor kezdtem el a földönkívüliek iránt is érdeklődni. A gimnáziumból kikerülve elkezdtem kisebb tu-fa, vagyis tudományos-fantasztikus írásokat írni, amiket akkoriban még az imperialista nyugati kultúrából vett sci-fi néven neveztek, és amelyek akkor élték reneszánszukat. Bizarr módon, az akkor született alkotások többsége még a mára már letűnt kapitalista államokat mutatta be a földönkívüliek kapcsolatfelvételének a helyszíneként, és minden a nyugati, letűnt világot igyekezett - reakciós módjára még hazánkban is - majmolni. Kérem, ne nevessenek, ez még Uniós csatlakozásunk előtt volt, réges-régen, amikor Magyarország egy független állam volt, és még nem vált a Szovjetunió részévé, nem hogy sokan beszélték a magyar nyelvet, de ráadásul még nem cirill betűkkel írtak, hanem latinnal - magyarul. Ugye, milyen hihetetlen? Pedig ez történelem, és akkor bizony valóság volt. Mindennapos valóság. Egy távoli, bizarr múltban. Nem történt mindez olyan túlságosan régen, de nem is tegnap volt.
Szóval, ekkoriban kezdődött számomra ez az egész. Aztán jött a katonaság, az ellenforradalom leverése után, és ekkor szerveztek be a titkosszolgálathoz. Ekkor már nálunk is a KGB irányított mindent, ez közvetlenül az uniós csatlakozásunk előtt történt.
Hivatalból kellett a csészealjakkal foglalkoznom, ez volt a titkos megbízatásom, amiről senki más nem tudhatott. Javarészt információgyűjtés volt a feladatom, a megfelelő helyekre továbbítással, valamint a csészealjak által meglátogatott emberek hallgatásra bírása, esetenként elhallgattatása. A csészealjakat pedig szintén imperialista nevükön ufóknak hívta a köznyelv. Álnéven dolgoztam, de álnevemet - biztonságpolitikai okokból - most sem adhatom közre, ezzel államtitkot árulnék el, amiért ugye halálbüntetés jár. A történetemet viszont a pártvezetés jóváhagyta, és - kisebb részletek biztonságpolitikai okokból történő megváltoztatásával, illetve homályban tartásával - közreadhatom. 

Egy napsütéses, már-már fullasztó nyári nap délutánján történt mindez, fényes nappal. Épp legfrissebb megbízatásomhoz vonultam ki egy kis ormánsági faluba, a földönkívüliek által előző este meglátogatott - és azóta a sajtó és a televízió jóvoltából méltán híressé vált - Juliska nénivel elbeszélgetni. Szolgálati Zsigulim ablakait teljesen letekertem, hogy a légáramlás felfrissítsen. Nem akartam a légkondicionáló berendezést üzemeltetni, mert az megnöveli az autó fogyasztását, és bár a benzin árát pártunk alacsony szinten tartja, én akkor sem szeretem azt a tudatot, hogy kommunista tervgazdálkodásunk esetleg nem tudja hozni az elvárható fokú túlteljesítést az én pazarló életvitelem miatt. Rajtam inkább ne múljon! Az Állami Textílipari Vállalat által gyártott zakómat az anyósülésre dobtam, szovjet gyártmányú selyemingemet mellkasig kigomboltam, s a rádióból jugoszláv népzenét hallgattam. Közben a pár évtizeddel ezelőtt lezajlott és levert jugoszláv népfelkelésre gondoltam, és hogy mennyi szenvedésen kellett ennek az imperialisták által mesterségesen szétszabdalni igyekezett  népnek átmennie, mire ismét egy közülünk való kommunista diktátor kezébe vehette az uralmat és rendet tehetett náluk. Fantasztikus, ahogy talpra álltak! Mellettem jobbra és balra a téesz-földek aranyló, helyenként pipacsok vörös foltjaival pettyezett búzatábláit lengette a délutáni szellő. Kedvem lett volna megállni, és úgy hallgatni ezt a pazar muzsikát e makulátlan tájon. Még talán táncra is perdültem volna, ki tudja! 
Ahogy az egyik kis faluból kikanyarodtam, a bal kanyar után, a bokrok mögül előtűnt egy piros Zetor traktor, és az út előtte még beláthatatlan volt, így hát lassítottam. Legnagyobb megrökönyödésemre azonban, ahogy mintegy tíz-tizenöt méternyire értem tőle, élesen a levegőbe emelkedett, majd eltűnt a szemem elől. Satu fékkel megálltam, kipattantam az autóból, és néztem az égre, kerestem az imént még előttem feltűnt piros traktort, de nem leltem sehol, még csak nyomát sem.
Levert a víz. Noha földönkívüliek által meglátogatott emberekkel találkoztam szinte nap mint nap (azért persze ennél jelentősen ritkábban, mondjuk hétről-hétre, vagy hónapról hónapra, mikor hogy), jómagam azonban még soha semmi rendkívüli eseménnyel nem találkoztam saját életemben. Nem láttam sem csészealjat, sem földönkívülit, még egy nyavalyás gömbvillám sem csapott be a közelemben. Sok észlelést az imperialista hatalmak kémkedésének véltem (némelyiket még ma is annak vélem), sok mást pedig a képzelet szüleményének, beteg emberek képzelgésének. Az anyósülés-oldali ajtót kinyitottam, és lábaimat kint hagyva leültem - a zakómra. Nem akartam elhinni, hogy amit láttam, megtörtént, és sokként ért a felismerés, hogy ezek a dolgok most már nem valami rajtam kívül eső, távoli dolgok, hanem nagyon is valóságosak és testközelből megtapasztalhatóak lehetnek. Épp most léptek be az életembe.
Nem tudom, mennyi ideig ücsörögtem a friss felismeréssel, de aztán gömbvillámként hasított belém a felismerés, hogy az ormánsági faluban az az idős hölgy, és vele a titkos, bizalmas, pártállamunk biztonságát meghatározó megbízatásom csak rám várnak. Felpattantam, és ekkor kerültem tudatába, hogy egész idő alatt az autó motorja járt. A benzinpazarlás miatti bűntudattal szálltam be a vezető oldalon, és folytattam utamat. Az eseményről - határoztam el - nem fogok beszélni soha, senkinek. Engem ne gondoljon senki olyan bolondnak, amilyennek mi állítottuk be a bizonyos, hallgatni nem hajlandó szemtanúkat! Hiszen ha kiderül rólam, hogy én magam is tapasztaltam valami ilyesmit, egyből a másik oldalra kerülhetek - ezt pedig az itt szerzett tapasztalataim miatt is igyekeztem elkerülni.

Amikor megérkeztem, már kezdett alkonyodni. Az idős hölggyel elbeszélgettem, és megtudtam tőle, miféle lények voltak, akik nála jártak előző este. A nénit mindenki ismeri, mert a történet - kicsit ugyan biztonságpolitikai szempontok miatt módosítva - az újságokba és a televízióba is bekerült.
Ami kimaradt, az az, hogy aznap este, amikor a nénit meglátogatták, alkonyattájt feltűnt a semmiből az udvarán egy piros traktor.
Amikor ezt mesélte, mintha áramütés ért volna, leblokkoltam és egy kicsit remegni kezdtek kezeim, amit próbáltam palástolni. A hangfelvevő készülék a zsebemben folyamatosan rögzítette a beszélgetésünket és élőben, titkosított hullámon a megbízóim is hallották. Sajnos a dadogásomat is, amit a sokk okozott. Emiatt kellett is magyarázkodnom, amikor visszaérkeztem az irodába, de az elhangzottak miatt mégiscsak beszéltem feletteseimnek a piros traktorról. Először - természetesen - gyanakvón méregettek, de a másnapi események beigazolták az általam elmondottakat és kiderítetteket.
Az idegen lények - mert ekkor még így nevezhettük csak az Elvtárscsillag lakóit - a piros traktorból szálltak ki, és közölték Juliska nénivel a nagyszerű hírt, hogy hivatalosan is elszánták magukat a kapcsolatfelvételre.
A többi már történelem. Másnapra rendelték ugyanabba az ormánsági faluba a Központi Bizottságot, a Párt első embereit, és - akkor még - külföldi, vagyis szovjet követeket.
A lények tizenhat csészealjjal jelentek meg a hivatalos kapcsolatfelvételen, és magyar, valamint orosz nyelven elmondták, hogy azért választották a kommunista államok egyikét a kapcsolatfelvétel színhelyéül, mert a kommunista berendezkedés a leginkább hasonlatos az ő társadalmi struktúrájukhoz. Mint ismeretes, a találkozó vége felé az idegen lények Kommunista Pártjának az Első Titkára is tiszteletét tette a találkozón - piros traktorra emlékeztető repülő szerkezetében elrepülve a sokadalom felett.
Az idegenekkel való kapcsolatunk is segített az imperializmus és a kizsákmányoló kapitalizmus felszámolásában, a nyugati világnak a Szovjetunióba történő integrálásában - amely tényt ma már minden iskolás gyerek az első osztályban megtanul, ha ugyan már otthon nem mondta el neki valamelyik szülője.


A történetben, amit mesélek, itt most egy kis töréspont fog keletkezni. A folytatást mindenki ismeri, hiszen történelem órákon kötelező anyag, minden fiatal vizsgázik belőle.
Egy másik foglalkozásommal kapcsolatos az én mostani elbeszélésem folytatása. Ugyanis tu-fa íróként sokféle történet megírásával foglalatoskodtam. Ugyan az idegenekkel megtörtént a kapcsolatfelvétel, de azért még a mai napig is születnek tu-fa regények, novellák. Ezeknek most már nem az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel a központi témájuk, természetszerűleg, de ilyen-olyan írnivaló mindig akad.
Egy őszi délelőtt pedig, pár hónappal az első kapcsolatfelvétel után, az szikra pattant ki az agyamból, hogy meg lehetne írni egy olyan regényt, amely szerint az idegenek véletlenül elvétik a kapcsolatfelvétel helyszínét, és nem egy fejlett szocialista országot választanak ki erre, hanem egy elmaradott kapitalistát. Hogy hogyan alakulhatott volna a történelem, ha nem a pártállami berendezkedés mellé állnak ők is csatasorba, hanem z imperialista mellett kardoskodnak.
Sokat vívódtam, de mivel mindenki tudhatja rólam, hogy nem vagyok reakciós, ezért - nagy nehézségek árán ugyan, de - megírtam a történetemet. Mindazonáltal alaposan felkészítettem a főszerkesztőt, mielőtt leadtam volna az anyag kéziratát, és igencsak remegett a kezem és a hangom is el-elcsuklott.
Másnap behívattak a Központi Bizottságba, és pártfunkcionárius elvtársak próbáltak meggyőzni arról, hogy nem előnyös ez az írás, én pedig próbáltam megvédeni, hogy csupán egy ártatlan képzelgés ez, hiszen a tu-fa műfajnak pont ez a lényege, hogy minél nagyobb képtelenségeket próbáljon az olvasó elé tárni.
Egyszer a mű második felét még át is írtam némiképpen, ámde ennek ellenére a dolgot a végsőkig eszkalálták, míg végül magával a KB Főtitkárával találkozhattam személyesen, és őt viszont szerencsére sikerült meggyőznöm írásom ártalmatlan szándékáról és morális hatásainak semleges voltáról. Így kerülhetett végül nyomtatásba történetem, melyet ugyan az Állami Nyomdából még egy alkalommal visszaküldtek túlbuzgó elvtársaink, de végül mégiscsak megismerheti a nagyérdemű.
Hát ez volna az a nagy, hosszú történet, melyet bevezetőül, előszóul szántam e művemhez, mely csupán egy ártatlan képzelgés arról, hogyan alakulhatott volna a világ, ha valamely - mint tudjuk, nem létező - csoda folytán nem egy kommunista országot választottak volna az Elvtárscsillagról származó Barátaink, hanem a rossz oldalra, az imperialista elnyomásra adták volna le kozmikus voksukat. Milyen lenne ma Földünk gazdaságpolitikája, külkapcsolati rendszere az Elvtárscsillag lakóival, lenne-e kereskedelem, és - valószínűleg - létezne még a pénz (mely szó értelmezését lásd lábjegyzetben, és amelynek az eltörlésével az idegenek segítettek a Marxizmus ideológiájának tökélyre vitelében Földünk szocialista igazgatásának, az egységes Szovjetuniónak). Hogyan szüntették volna meg a kommunista országokat, és ennek mekkora káosz lett volna az eredménye. Érdekes belegondolni! És kicsit szürrealisztikus.
Mindenesetre eme előszó végére ide kívánkozik egy figyelmeztetés:
Akinek gyenge az idegrendszere, és nem bírja a fokozott izgalmakat, kérve kérem, ne folytassa az olvasást! Ez a mű felkavarhatja a jóérzésű, jóhiszemű, de gyenge idegrendszerrel bíró elvtársainkat és elvtársnőinket.
Mindenesetre mint tu-fa író, nem mehettem el a kihívás mellett, hogy meg ne írjak egy ennyire abszurd, már-már elképzelhetetlen szituációt, a lehetetlen peremét.
Kérem, fogadják szeretettel fantáziám szuperszonikus szárnyalását!

Tisztelettel:

Farkas Péter
tu-fa író

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.