Tuesday, April 19, 2011

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - X. rész: Mammutok szent karácsonya

A Boldog Sabbath adásában, melyet gúnyolóik nemes egyszerűséggel csak a Szomorú Csütörtök Terrorszervezet Szervezett Agymosásának tituláltak, Lengyel János főlelkész, szemében egy nehezen kiizzadott, mesterkélt könnycseppel, és pállott szájjal próbálta közönségét meggyőzni módfeletti igazáról. 

Az elmúlt másfél órát végiggondolkozta, miről is beszéljen, és hát nem nagyon jutott megint eszébe sok dolog, mert a hétköznapokban olyannyira nem gondolt a "szent" dolgokra, hogy lóverseny tippeket is jobbakat adott volna, mint amennyire a Biblia passzusait tudta volna idézni. Ennek ellenére bevillant neki az utolsó pillanatban valami, és most próbálta előkaparni emlékezetéből, mi is volt az. Mert sajnos el is illant azon nyomban. Kínosan teltek a másodpercek, aztán percekké dagadtak, és a dagadt alak immáron adásba kerülve próbálkozott kétségbeesetten belekapaszkodni az előbbi mennybéli kinyilatkoztatásba, de mindhiába. Aztán feszültségét levezetendő, beszélni kezdett. Eleinte olyannyira összefüggéstelenül, hogy hallgatósága első soraiból a fejekből kikandikáló kérdőjelek időnként kupánvágták, majd a gyülekezet elöljárói összesúgtak. Persze ezt ő észrevette és már iktatta is az információt az istentiszteletnek csúfolt gyűlés utáni rapportra fenntartott képzeletbeli dossziéba. Most azonban a prédikáció kellős közepén "erősen tusakodék vala". De immár nem csak az előbbi elszalasztott gondolatért, hanem a rohadt álmossággal is. Ez utóbbi a saját hangjától tört elő benne ellenállhatatlanul. Az imént a szentlélekről, annak finomságáról beszélt és isten végtelen szeretetéről. Nem tehetett róla, hogy hangszálain őrmestercsomó nőtt az elmúlt néhány évtized alatt, és emiatt nem volt képes egyetlen mondatot sem kimondani ráspolyos rekedtség és kb. negyven decibelnyi túl-hangerő nélkül. Aki először hallotta beszélni, visszariadt. Ő viszont ötvenvalahány éve össze van zárva ezzel a kibírhatatlan hanggal, és nem tehet róla, az utóbbi időben a monotonság miatt időnként álmos lesz tőle.
"Mit zagyválsz itt össze, te barom?" - rikácsolta Özvegy Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas a tévének, miközben a műfogsorát helyezte épp be a helyére.
A prédikáció tényleg eléggé összefüggéstelenre sikeredett, már ha valaki tényleg figyelt is a mondandóra. (Szerencsére ilyen elég kevés akadt.) Valahogy a vége mindig az adakozásra volt kikanyarítva, és most, hogy karácsony közeleg, nem lehetett ez másképpen. Az első sor közepén Günther Von Scheissloch, a gyülekezet mágnása, tiszteletbeli főadakozó és külkapcsolati szaktekintély szinte egyedül bólogatott. Persze nem sokat értett magyarul, szülei csak egy "nem-palesztin közel-keleti" nyelvre tanították meg. A rossz nyelvek szerint nem is adakozott sokat, mint inkább vitte a pénzt a Közel-Keletre...
Sz. Irén csak fél szemmel nézte és fél füllel hallgatta, de így is feltűnt neki, hogy mondat közepén szakadt félbe a mennyei magasságos isten földi helytartójának ünnepi üzenete (egyesek nem átallottak apostolnak nevezni - persze a felesége számára apóstól {és anyóstól is} volt). A távirányító után nyúlt, hogy átkapcsoljon, de megakadt a szeme a látványon. A zenekar és a kórus tagjai nagy sietséggel vonultak színpadra és csaptak a lecsóba a háttérben, miközben előttük Lengyel János, isten elhívott apostola a pulpitusra borulva, orra előtt a mikrofonnal, éktelen horkolással elszenderedett, imígyen élvezve isten végtelen szeretetét és a szentlélek finomságát, melyekről az imént prédikált ordibált. 
Sz. Irén meggondolta magát a mulatságos látvány miatt, és mégsem kapcsolt át, mintsem tovább engedte kibontakozni mazochista hajlamait, és engedte át magát a szombat délutáni tévéműsor elszenvedésének. A dalok hevenyészetten összedobott rágógumisága minden jóízlésű emberben minimum kalapács után kiáltott, de az ínyenceknek atombombák nyíltak zsebeikben. A lelkész felesége szokásos finomságával verte (csaknem szét) a billentyűket az ipari zongorán, miközben aggódó pillantásokat vetett férjurára, és vicsorgóakat mindenki másra. Szánalmas Feri és Cukor Cica, korábban, úgy nevezett "megtérésük" előtt "elismert" sztárok, most itt kurvultak a háromakkordos mulatósra, amelyhez angolból tükör-félrefordított, szótagszám-hibás verssorok és zéró dallam társultak. A produkció művészi értéke igen kerek nulla, az előadók sora pedig szintén. Csövi Tibi, a korábbi Alcatraz gitárosa egy gyors skálázást is elengedett a dal közepére. A stadion népe megvadult, ilyen gitárszólót még nem hallottak agymosásuk "megtérésük" óta. Néhány jelen levő kezdő szoba-Malmsteen elégedetten bólintott és egymásra kacsintott. Persze azt nem tudták, hogy produkcióiért Tibi a gyülekezetnek hangjegyenként számláz.
A kameramanus igyekezett a főlelkész urat nem venni, vagy legalábbis nem totálplánban. Sajnos az egyik kameraállásból néha be-belógott a pulpitus széle, és egy idő után a róla lecsöpögő nyál is. Majd kisvártatva feltűnt isten apostolának ébredés utáni zord ábrázata, az olyankor szokásos "hol vagyok?" kifejezéssel - de szigorúan csak a képernyő szélén. Messziről látszott a pulpituson levő Biblia szögletes lenyomata a homlokán.
"Na, hogy vágjátok ki magatokat a csávából, birkácskáim?" - rikkantotta kárörömében Sz. Irén.
A zenebona hamarosan elhallgatott, és a prédikáció folytatódott. Lengyel János, az úr angyala beszámolt róla érdes hangján, hogy az imént álmot külde vala néki az úr, és megparancsolá, hogy elmondja gyülekezetének az álom egy részét. A másik felét nem mondhatja el, mert azt "bepecsételte" az úr, és nem úgy, ahogyan a diákigazolványt régen, hanem mint a Jelenések könyvét a Bibliában. Ami ezután következett, annál blődebb baromságokat még nem hallott tévénéző. De a vége akkor is az adakozás fontosságára lett kikanyarítva. A lelkész felesége felemás tekintettel nézett urára. Otthon még kapni fog, amiért nem vette be az ébrentartós gyógyszerét, de ez az álom-sztori még jól jöhet. Ezt lehetett kiolvasni.
Az adásnak vége lett, mert lejárt a műsoridő, így az már nem kerülhetett képernyőre, mennyire elégedett fejet vág Lengyel úr, a jóisten megbízott földi atyaúristene, miután megszámolták az aznapi bevételt. Rekordot döntöttek, annyi szent. A rapport sem kerülhetett adásba, melyet a vezetőknek tartott, és az a rapport sem, melyet drága egy szem feleségétől kellett elszenvednie, és amely közben végig csak "igen, anyukám"-ozott.
Özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén az adás végeztével kikapcsolta a tévét, és előkészületeket tett fiai és unokája fogadására, akik hamarosan karácsonyi vacsorára érkeztek.

Még a töltött káposztán kevert egyet épp, amikor véletlenül megint elragadta egy időhurok és átrepítette a múltkor tapasztalt események irányában a régmúltba, épp csak néhány évezreddel korábbra. Hirtelen az őskorban találta magát. Egy óriási vadállatok által kitaposott csapás mellett ült a több méter magas fűben, és onnan nézte, amint mammutok vonulnak el előtte szép sorban egymás után. A hatalmas mammutok a csapáson olyan kicsinek tűntek, mint a vaddisznók csapásában egy üregi nyúl. Minden mammut hátán egy, vagy több ősember ült. Sz. Irén megdörzsölte a szemét, hátha rosszul lát. Az egyik, nagyobb mammutnak, melynek a hátára mindenféle ősember-faragta, kezdetleges bútorok voltak felpakolva, az oldalán felirat díszelgett. A felső sor cégnév lehetett, de nem tudta kibetűzni. Csak az alatta levő sorok egyikét, mely így szólt:
INGYENES BARLANGHOZ SZÁLLÍTÁS
Mikor még egyet dörzsölt a szemén, a másik mammut oldalán levő feliratot is meglátta:
ANTIKVITÁS - RÉGISÉG ADÁS-VÉTEL
Ettől annyira ledöbbent, hogy nyomban visszakerült a jelenbe, a töltött káposzta mellé, pontosan abba a pillanatba, ahonnan elindult.

Dr. Koponyányi Kálmán és Dr. Koponyányi Béla természetesen végigvitatkozták a karácsonyi vacsorát. A téma megint isten létezése körül bontakozott ki. A teológus Béla és a kizárólagosan csak a tudományban hívő Kálmán sem akart engedni saját álláspontjából. A vita csak akkor csitult, amikor az unoka csivitelő hangján bejelentette, hogy a gombás szószra gyanakszik hirtelen fellépett rosszulléte okaként.
Hamarosan az egész társaság együtt hányt - ahol csak tudott. Nem csak a mosdó kapott, de a mentők kiérkeztéig minden más helyiség is alaposan beterítődött gyomornedvvel. Özv. Koponyányi Jenőné időnként az orra alatt morogva konstatálta, hogy hol mindenhol takaríthat a vendégség elvonulása után.
Mikor a lakás kiürült és az utolsó szennyeződés is feltakarítódott a szőnyegről, egyszer csak megérezte, hogy nincs egyedül a lakásban. Épp a vegyszeres törlőrongyot csavarta ki egy lavór felett, amikor mindez történt. Hátrafordult és kissé meglepetten konstatálta Dr. Dracula megjelenését, aki azon nyomban megköszörülte torkát, és hidegleléses hangján kellemes karácsonyt kívánt. Sz. Irén gumikesztyűs kezével az ebédlőasztal felé intett, de szótlan maradt.
A kriptaszökevény egy darabig csak ácsorgott egy helyben, mialatt Sz. Irén a takarítóeszközökkel bíbelődött, majd elunta a várakozást, és az idős hölgynek engedve az asztalfőn helyet foglalt. Sz. Irén ezt követően tálalni kezdett szótlanul és gépiesen. Természetesen a gombás szósz sem maradt el. Dr. Dracula szedett magának a tányérra, és az első falatok után a hatás sem maradt el. Válogatott szitkok hagyták el sipítva a torkát, amúgy is halálra vált hangja most még síron túlibbnak hatott. Sz. Irén pókerarccal figyelte, amint a kriptaszökevény, aki a Kanyi Jani miatti veszteséget jött számon kérni rajta, most a földön vonaglik, majd a végén megmerevedve áttetszővé válik. Mikor teljesen eltűnt az árny, csak ennyit mondott:
"Na, ezzel is megvolnánk! Most már végre boldog a karácsony!"



(Ugrás a következő fejezethez >>>)

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.